Az ellenzéki összefogás megvalósulásával és annak módjával kapcsolatban jelenleg számos kérdés foglalkoztatja az elemzőket. A közelmúltban több elemzés is készült a témáról, és a médiában is számos szakértő mondta el véleményét. Az ellenzék együttműködését érintő problematika messze túlmutat a választási stratégia kérdésén, de mindképpen annak egyik sarkalatos pontja. Érdemesnek tűnik ezért áttekinteni, milyen alternatívák között választhat az Együtt 2014 és az MSZP, illetve hogy ezeknek az alternatíváknak milyen politikai és választási matematikai következményei vannak.
Erőviszonyok
A lehetséges alternatívák felvázolása és értékelése előtt tekintsük át az aktuális erőviszonyokat (a Tárki, a Medián, az Ipsos és a Századvég méréseinek átlaga):
A teljes népesség körében májusban a Fidesz támogatottsága 25% volt, az MSZP, az LMP a DK és az Együtt 2014 együttesen a választók 21%-át tudhatta maga mögött, tehát 5%-on belül volt a kormánypárt és baloldali ellenzéket támogató szavazók száma. A verseny azért mégsem kifejezetten szoros, mert a pártpreferenciák így a gyakorlatban nem adódnak össze – hiszen pl. Bajnai nem minden támogatója akar MSZP jelöltekre szavazni, és vice versa. Ha a fenti adatokhoz hozzátesszük a bizonytalanok magas arányát, amely 44%, akkor az azért belátható, hogy bár Fidesz többségben van, de 2014 határozottan nem egy előre lejátszott választás lesz, hanem sokkal inkább kétesélyes.
Itt a blogon a havonta megjelenő mandátumbecslés – módszertani okokból - a biztos pártválasztók arányát veszi alapul az eredmények kalkulálásához. Körükben nagyobb a különbség a kormány és a baloldali ellenzék pártjai között. A Fideszt májusban a biztos pártválasztók 47%-a, az MSZP-t, az LMP-t, a DK-t és az E2014-et együttesen 39%-uk támogatta.
Ahhoz, hogy esélye legyen a kormányváltásra, az ellenzéknek feltétlenül szüksége van az összefogásra. Ez jól érzékelhető a fent ismertetett pártpreferenciák alapján is, de ezt mutatja a havi mandátumbecslés, ezt erősíti az egyéni ág súlyának növekedése, a választókerületeknek a baloldal számára kedvezőtlen új határai is. A kérdés tehát az, milyen stratégia lenne a legjobb?
Az összefogás céljai és formai alternatívái
Ellenzéki összefogásra elsősorban a választási rendszer vegyes jellege miatt van szükség. Abban az esetben, ha például Magyarországon tisztán arányos rendszer lenne, az ellenzéki erők – ha együttesen birtokolják a szavazatok többségét – együttműködés nélkül is többséget szerezhetnének. A magyar vegyes rendszerben azonban nagy súlya van az egyéni kerületekben megnyerhető mandátumoknak. Ezen a többségi ágon a „győztes mindent visz” elve érvényesül, így a megosztott ellenzéki pártokat az egymagukban erősebb kormánypárti jelöltek legyőznék. Ez egy köztudott tény, de fontos nem elfelejteni, ugyanis az együttműködés alapvetően az egyéni kerületekről szól, ez a szavazótáborok egyesítésének elsőszámú célterülete.
Az új választási szabályozás alapján két ésszerű lehetősége van az ellenzék erőinek a választási együttműködésre: Közös lista állítása és közös jelöltek indítása, vagy külön listák állítása és önálló jelöltek indítása, de koordinált módon – vagyis nem egymás ellen.
I. Közös lista – közös jelöltek
Jelenleg ez a népszerűbb megoldás az ellenzéki politikusok körében. A közös lista – közös jelöltek konfiguráció az összefogás legszorosabb módja. Választási matematika szempontjából ez a kevésbé izgalmas verzió, hiszen ilyen esetben – matematikai szempontból – gyakorlatilag egy pártként indulnak az összefogásban résztvevő erők – jogilag nem, ez fontos, hiszen ha választási pártként indulnak, az új házszabály nem engedélyezné az önálló frakciók létrehozását. A Voksblog mandátumbecslő modellje is egy ilyen forgatókönyvet számol ki, erről bővebben itt olvashat.
I./A. Választási matematika
A közös lista – közös jelöltek megoldás sikere legnagyobbrészt attól függ, mennyire sikeres az átszavazásra buzdító kommunikáció. Az azonban gyakorlatilag borítékolható, hogy kisebb számú szavazatot hoz egy közös lista, mint két önálló. Olyan szavazó ugyanis elképzelhető, aki kizárólag az MSZP-t vagy az E2014-et támogatná, dehogy van olyan, aki külön-külön egyiket sem, a közös listájukat/jelöltjeiket viszont igen, az nagyon valószínűtlen. Ez a megoldás tehát valamivel biztosan kevesebb közvetlenül listára leadott voksot hoz az összefogásnak. A Republikon Intézet egy korábbi felmérése szerint az a két párt táborában az átszavazási hajlandóság közel 80%-os. (Én személy szerint pesszimistább, 70% körüli átszavazási arányt valószínűsítenék, de ez legfeljebb elemzői intuíció, kutatási adatokkal nem tudom alátámasztani.) Felhasználva a májusi mandátumbecslés adatait, kiszámolhatjuk, hogy ha 80% az átszavazási hajlandósága a két tábornak, akkor hány listás mandátum sorsa múlhat azon, önálló vagy közös listás állítanak a pártok.
Azt láthatjuk, hogy nem hogy a nagyobb listáknak kedvezne a d'hondt kiosztás, de az átszavazni nem hajlandó választók miatt három mandátummal rosszabbul járnak az összefogás pártjai. Emellett az is mindenképp valószínű, hogy abban az esetben, ha az E2014 tovább tud nőni, és nem az MSZP rovására, akkor olyan szavazókat fog bevonzani, akik kiábrándultak az MSZP-ből és a kormányoldalból is. Ők valószínűleg kisebb arányban szavaznának olyan pártlistára, amelyen Bajnai Gordon mellett az MSZP vezető politikusai is szerepelnek. Mivel az Együtt 2014-nek jelenleg ebben a körben van igazán növekedési potenciálja, így a közös listával is ő veszítheti a legtöbb voksot. Nagy előnye azonban ennek a megoldásnak az, hogy lehetővé teszi közös jelöltek állítását az egyéni kerületekben. Ez az új választási rendszerben két szempontból fontos: Egyrészt lehetővé teszi, hogy a szavazótáborok - részleges – egyesítésével az összefogás a győzelemhez elengedhetetlen egyéni mandátumokhoz jusson a kerületek azon halmazában, ahol továbbra is baloldali túlsúly van (ilyenek vannak). Másrészt ott, ahol borítékolható a Fidesz győzelme, csökkenti az első és második helyen álló jelölt közötti szavazatkülönbséget, ezzel minimalizálja a kormánypárti jelöltek által az ilyen kerületekben elnyerhető premizációs többletvoksokat.
I./B. Politikai következmények
A közös lista – közös jelöltek felállásnak vannak tagadhatatlan politikai előnyei is. Tiszta, egyszerű, jól kommunikálható helyzetet teremt, amely a pártoknak és a szavazóknak is előnyös. Nem hagy kérdést afelől, ki lesz a miniszterelnök jelölt, ez szükségképpen eldől már a kampány kezdete előtt. A résztvevő pártoknak nem kell megmérettetniük magukat egymás ellen, nem kell többfrontos háborút vívniuk a kampány során, erőforrásaikat a kormánypárt elleni kampányra használhatják teljes mértékben. Azonban a szereplőket a függetlenségük feladására kényszeríti, saját üzeneteiket nem hangsúlyozhatják ki, saját arculatuk – legalábbis annak egy része biztosan – megszűnik. Végül pedig ne felejtsük el azt a kismillió buktatót, ami abból fakad, hogy két különálló szervezetnek hatékonyan együtt kell működnie, a külvilág felé teljes egységet kell mutatnia.
II. Külön lista – külön jelöltek
A külön lista – külön jelöltek konfiguráció esetében a két párt önálló erőként indul a választásokon, önálló országos listával és önálló egyéni jelöltekkel. Ebben az esetben a közös stratégia a koordinált jelöltállítás keretein belül valósul meg, tehát a résztvevők megállapodnak abban, mely kerületekben melyikük jelöltje indul, a másik oldal nem indít ellenjelöltet, és lehetőleg azt kommunikálja a választói felé, hogy ilyen esetben a szövetséges jelöltjét támogassák.
II./A. Választási matematika
Ez a konfiguráció a listás szavazatmaximalizálás szempontjából valószínűleg hatékonyabb. Mivel minden szavazónak lehetősége van a két párt listája között választani, itt nincs szükség átszavazásra, így a pártok együttesen több szavazatot szerezhetnek, mint egy közös listával. A Magyarországon a listás mandátumok kiosztásához használt d’hondt módszer nem részesíti olyan mértékű előnyben a nagyobb pártokat, hogy komoly mandátumveszteséggel kelljen számolni, ha a két külön listával indulnak. Ami itt sarkaltos kérdés, az újfent az egyéni jelöltállítás. A balra billenő kerületekben nyilvánvalóan szükséges az egységes fellépés, vagyis ha egymás ellen indulnak a baloldali jelöltek, akkor elveszítik az egyébként nyerhető mandátumokat. Ezzel kapcsolatban nincs is igazán vita az elemzők, vagy a politikusok között. Amiről kevés szó esik, az az, hogy ennek a koordinált „egymás ellen nem indítunk jelöltet” stratégiának nem feltétlenül kell globálisnak lennie. Vannak olyan kerületek, ahol a baloldalnak csekély esélye van a mandátumszerzésre. Ezek nem elveszett kerületek, nagyon értékes töredékszavazatok érkezhetnek az ottani választóktól, de baloldali egyéni mandátum borítékolhatóan nem születik itt. Ezekben a kerületekben a koordinált jelöltállítás célja az lehet, hogy minimalizálják a Fidesz jelöltjeinek premizációs többletvoksait. Ehhez valóban egy erős második jelöltre van szükség azonban nem biztos, hogy ennek kell lennie a fő célnak. Ugyanis a listákhoz hasonlóan az egyéni jelöltek esetében is átszavazásnak kell történnie, vagyis a két tábor nem fog 100%-ig egyesülni. A jobbra billenő kerületekben valószínűleg az E2014-nek nagyobb potenciálja van, hiszen képes lehet azokat a kiábrándult szavazókat is megszólítani, akik nem is voltak soha MSZP támogatók, de kiábrándulva a kormánypártból, alternatívát keresnek. Ezek a szavazók valószínűleg nem lennének hajlandóak az átszavazásra. Ilyen kerületekben nem feltétlenül rossz, ha a két párt egymás ellen is indít jelölteket. Így egyikük sem mond le az innen érkező töredékszavazatokról, mindkét lista több szavazatot szerez, nincs az átszavazás miatt szavazatveszteség. Ez a megoldás azonban a premizációs többletszavazatok miatt több voksot ad a Fidesz listájának is. Mégsem feltétlenül elvetendő ez a stratégia, ugyanis ez mindkét szinten képes a szavazatokat maximalizálni. Az, hogy így az MSZP és az Együtt 2014 pártlistái több voksot szereznek, kompenzálhatja a Fidesz többletvoksait. Ez alapvetően attól függ mennyire alacsony, vagy magas az átszavazási hajlandóság. Elképzelhető mindenesetre olyan eset, amikor ezzel a megoldással matematikailag jobban járnak a pártok. Az, hogy van-e olyan kerület, ahol érdemes lenne egymás ellen is jelöltet állítaniuk, nyilvánvalóan részletes kutatást igényel, olyan regionális felméréseket, amelyekhez én nem férek hozzá, így kalkulálni sem tudok velük.
II./B. Politikai következmények
Minél kevésbé szoros a választási együttműködés, annál több kérdés tisztázása tolható el a választás utánra. Ez nyilvánvalóan nem érdeke egyik pártnak sem, de lehetőségként akkor is számolni kell azzal, hogy a tárgyalások megfeneklenek, hogy nem sikerül megegyezésre jutni a miniszterelnök személyéről, vagy egyéb alapvető kérdésekről. Ebben az esetben a minél lazább együttműködés, a résztvevők minél nagyobb önállósága célravezetőbb. Mindemellett ez több szempontból is kockázatos stratégia. Kockázatos egyrészt mindkét párt számára, mert nehéz megmondani, ha egymás mellett szerepelnek a szavazólapon, ki felé fog hajlani a közhangulat. Túl nagy átfedésben van a két tábor ahhoz, hogy egyértelműen ki lehessen jelenteni, ki jönne ki győztesen egy éles választási szituációban. Kockázatos másrészt a miniszterelnöki posztra pályázó két politikus számára is. Bármilyen előzetes megegyezés ellenére ugyanis ebben az esetben mégis megmérkőznének egymással, és nagyon eltérően is alakulhatnak az erőviszonyok ahhoz képest, amire az előzetes tárgyalások megállapodásai alapján következtetnénk.
Konklúzió
Az, hogy melyik stratégia lehet hatékonyabb, alapvetően három fő tényező függvénye: Hogyan alakul az Együtt 2014 és az MSZP támogatottsága, mekkora a táborok átszavazási hajlandósága, és mennyiben lesznek sikeresek az együttműködési tárgyalások. Nem lehet azt állítani, hogy kizárólag a sikeres együttműködési tárgyalások, vagy kizárólag a szavazótáborok növekedése önmagában megoldja a stratégia kérdését, ez a három tényező különböző mértékben, de végig meghatározó lesz a győzelmi esélyek tekintetében. A két szervezet politikusai eddigi nyilatkozataik alapján a közös lista – közös jelöltek megoldást preferálják, habár ezzel kapcsolatban jellemzően következetlen a kommunikáció, ami nyilvánvalóan arra utal, hogy még közel sem született döntés a stratégiáról.
